„Ami lent van, az mint ami fent van
és ami fent van, az mint ami lent van,
hogy beteljesítse az egy csodáját.”
(Hermész Triszmegisztosz)

Az emberiség rákos. Súlyos beteg és nem nyúl gyógyszerért. Vár és szenved, mert nem tudja milyen közel a segítség!
A rákos sejtek köszönik, jól vannak! Virulnak, burjánzanak, egymást robbantgatják hatszázas Mercédeszeikben. Még nem fogták fel, hogy a testtel együtt ők is elpusztulnak. Én-tudatuk és ön-tudatuk határtalan sötétjén még nem világít át a test-tudat. Nem értik meg, hogy ők a teljes egészet szolgálják, nem a Mindenség van őértük. Hiányzik belőlük a közös cél tudata, ők akik nem adnak csak kapnak. Az ő vállukat nem nyomja a test fenntartásának súlya, ezért – látszólag - életképesebbek az EGÉSZséges sejteknél.
De az életfolyam az egészséges sejtekből fakad. Az ő génjeik öröklődnek, az ő szellemiségüket, tudásukat és tapasztalatukat hordozzák az utódok. Ők viszik tovább az életet és a fényt. A gyermekeiket Trabantok hátsó ülésén hurcoló milliók.
Amikor nagy a baj, az Ember fia mindig megkérdezi: hogy történhetett ez? Hogyan válhatott ilyenné a világ? Hogyan felejthette el és tagadhatta meg az emberiség Teremtőjét és Önmagát? Hát lássuk a kórképet: a korképet!
A rák a harmónia elvesztése, a sejttudat és a testtudat egészséges arányának megbillenése bármely irányban. Ha a sejt csak magával foglalkozik, nem táplálja a testet, céltalanná válik, burjánzani kezd. Ha a sejt csak a testtel foglalkozik, nem fejleszti önmagát, statikussá válik, és az Univerzum törvényei alapján ami megáll, az elpusztul. Az élet törvénye a harmónia érvényesülésének törvénye.
A belső ember (az egyén) és a külső ember (a család, a környezet, a társadalom...) viszonya alapvetően különbözik a nyugati és a keleti világképben. A nyugati civilizáció csak a belső emberrel foglalkozik, a külső ember érdekeit és értékeit alárendeli a belső ember vélt vagy valós érdekeinek. A nyugati ember aktív, de az aktivitásának már rég nincs valódi célja. Az egyénnek semmi más dolga nincs, mint hogy fogyasszon, és elhiggye: a Henkel minőség jobb, mint a hagyományos. A nyugati civilizáció addig kergette az életminőség javításának délibábját, míg elvesztette az életcélját. Minden gombnyomásra működik, de az emberek kezdenek belefáradni a gombok nyomogatásába.
A nyugati társadalmakban a kulcsszó a fogyasztás. Ne éljenek együtt a generációk, lehetőleg a családok se, hiszen minden egyes külön háztartás külön televíziót, videót, mosóport és fogyasztást jelent. Különben is, minél jobban atomizálódik a társadalom, annál jobban kézben tartható az egyén és a Fogyasztás. Ha sikerül szétverni a családokat, a faluközösségeket, és a nemzeti kultúrákat, minden korlát és nehézség nélkül manipulálhatók a tömegek, létrehozható a korlátlan diktatórikus hatalom, melyet úgy hívunk: demokrácia.
A keleti civilizációban a belső embernek nincs jelentősége, a külső ember vélt vagy valós érdekeiért bármikor feláldozzák az egyént. Elismert, sőt megkövetelt viselkedésmód a családi vérbosszú, a szélsőséges iszlám szervezetek ezrével küldik tagjaikat halálba Isten, a Haza, vagy egyéb szent dolgok nevében. A pekingi diáklázadás leverésénél is megmutatkozott, hogy pár száz, vagy pár ezer ember meggyilkolása bármikor indokolható a közösség érdekeivel. A keleti ember passzív, mindenben a sors akaratát látja, nem vállalja a belső embert. A belső ember háttérbe szorítása, az egyén teremtő erejének, kreativitásának elnyomása mindig a fejlődés lelassulását, a társadalom megmerevedését vonja maga után. Jó példa erre a kommunista rendszerek stagnálása és lemaradása a nyugattal szemben, vagy az a „fejlődés” amelyet a sokezer éves keleti társadalmak a nyugati kultúrák megjelenése és szárba szökkenése óta véghez vittek.
Van olyan kórtünet, melyek mindkét kultúrkörre egyaránt jellemző: az atomizáció és globalizáció ellentmondásos kettőse.
Az atomizáció során a belső ember kiszakad a külső emberből, és mélybe zuhan. Elszakad családjától, nemzetétől, a természettől... Eltépi a köldökzsinórt, eltolja magától a külső ember gondoskodó szeretetét. Nem tud miből töltekezni, megújulni, tovább fejlődni. A gyermekek apa nélkül nőnek fel, a nagyapák nem foghatják unokáik kezét, a generációk nem adhatják át életük tapasztalatát, megszakad a természet rendje. Lehet, hogy a keleti jógi a padló felett lebeg, és tudata a mennyek kapuját ostromolja, de közben falujában éhen halnak a gyermekek, és ő ezt nem vállalja.
Ahogy lent, úgy fent. Ahogy a fizikai síkon minden egyszerűbb összetevők egymásra épülő rendszeréből áll (a kvarkok, atomokat alkotnak, az atomok molekulákká egyesülnek, a molekulák sejtekké szerveződnek...), ugyanúgy a szellemi síkon is. Az egyének családokat alkotnak, a családok faluközösségekké szerveződnek, a faluközösséget nemzetekké kovácsolódnak. Ha egy élő szervezettől elveszem azt a mintát, amely alapján az atomok élővé szerveződnek (vagyis az Életet), csak egy kupac molekula marad. Ez a szellemi síkon is igaz: ha a belső embert megfosztom a rá vonatkozó viselkedésmintáktól (vagyis a külső embertől) az ember állati sornál is lejjebb süllyed.
A globalizáció során a belső ember kitölti a külső embert, átveszi annak szerepét. Beleavatkozik a természet rendjébe, a társadalmi folyamatokba, klónoz, Istennek képzeli magát. Bevált, egyszerű folyamatokat „modernizál”, vagyis bonyolult, áttekinthetetlen sokszor saját maga számára is kezelhetetlen rendszereket hoz létre. „Globalizálja” a tüzet a vízzel, a kereszténységet a zsidósággal, a sóst az édessel, utána köpköd, és nem érti: Ő csak jót akart!
Minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus viselkedésre, az összeomlásra. A természet, az állatvilág evolúciója, az emberiség fejlődésének szerves szakasza kikerülte ezeket a csapdákat, hiszen az instabil természeti formák, az alkalmazkodni nem tudó állatfajok, az életképtelen kultúrák elbuktak, semmivé foszlottak.
Házainkat régen a faluszéli erdőből hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről, egy vékony, sebezhető vezetéken át kapjuk a földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ami nem, azt közeli piacokon beszerezhették az emberek. Ma ingatag világtőzsde osztja újra a megtermelt javakat, amelynek manipulálásával nemcsak nemzeteket, hanem egész régiókat lehet kisemmizni és padlóra küldeni. A mai világ óriási ellátó rendszereket épített ki (elektromos-, vasúti-, közúti-, pénzügyi-, egészségügyi-, stb. hálózatok) melyek már csak méretüknél és bonyolultságuknál fogva is rendkívül sérülékenyek.
Hasonló a helyzet a társadalmi téren is. Egy családban, vagy egy faluközösségben még mindenki tudta, hogy ki a csaló vagy szélhámos, és a közösség átnevelte, vagy kivetette őt magából. Egy családban az apa nem titkolta el jövedelmét, hiszen ő volt a családfenntartó. A falun élő milliomos nem kuncsorgott szociális segélyért, mert lesült volna a bőr a képéről. De mi történik ma Budapesten vagy New Yorkban, ahol az ember egy a kétmillió, vagy tízmillió senkiből? Ma amikor a túlbonyolított jogrendszer a bűnözőt védi a társadalommal szemben, amikor a deviáns viselkedés megtűrtből lassan kötelezővé válik, amikor pár ezer forintos tartozásért az ember feje felől elperelik a házát, miközben mások milliárdokat sikkasztanak...
Íme az Ember és az Emberiség négy fő betegsége. És íme a következménye: a földi pokol. Pedig egyetlen vallás egyetlen szent írásában sem szerepel, hogy a szenvedésre születtünk, hogy nem lehetünk boldogok. Egyetlen ember, egyetlen család, egyetlen nép sem született kárhozatra. A Földet mi tettük és tesszük pokollá, ezért csak mi gyógyíthatjuk meg!
Föld Anyánk mély álmából ébredezik. Rosszat álmodott. Álmában gyönyörű testén sötét foltok jelentek meg, a foltok fogakat és karmokat növesztettek és csak tépték, marták... Felült, segítséget remélve a szívéhez kapott. Beleborzongott a Kárpátok koszorúja.


* * *„És ami volt a jó időben
Az lesz a puszta tér
A régi dal megszólal ismét...
A gólya visszatér ”
(Tompa Mihály)

A teremtett világ, és benne az ember hármas tagozódású: a fizikai, a lelki és szellemi sík mint a fák gyökere, törzse és koronája, csak együtt válhatnak „égigérő fává”. A három rész egysége és harmóniája kell ahhoz, hogy EGÉSZségesen működjön. A szerves kultúrák gyógyítói még tudták ezt, ezért a testi tünetek kezelésén kívül a betegség lelki és szellemi okait próbálták megszüntetni.
Az emberiség gyógyításához sem elegendő csupán a fizikai tünetek kezelése. Hiába szüntetjük meg az éhezést, szedjük össze az általunk szétszórt mérhetetlen szemetet, hiába tisztítjuk meg folyóinkat, tengereinket, a levegőt... „Amit reggel raknak, estére leomlik, amit este raknak, reggelre leomlik”. Ha nem szüntetjük meg a betegség lelki és szellemi kiváltó okait, azzal csak szőnyeg alá seperjük a szemetet! Mi hát a megoldás? Mi a gyógymód?
Táplálni önmagunkat, és táplálni az Egészet. A belső embert büszkén vállalva éltetni a külső embert. Senki sem áldozhat fel téged, de Neked megadatott, hogy feláldozd magadat! Mert az élet véges, a becsület örök!
Atomokra esett szét a világ? Újra kell építeni! Mint minden rendes házat, az alapoktól. Hozd rendbe önmagadat! Teremtsd meg családodat! Építsd újra nemzetedet! Addig ne akard megváltani a világot, mert jaj annak a világnak, melyet az ember mai képmására teremt!
Minden terméshez mag kell, neked is megadatott: ők gyermekeid. Nem tetszik a világ, melyben élni kényszerülsz? Foglalkozz velük egy órát naponta! Nincs pénzed kiváltani magad idétlen játékokkal? Foglalkozz velük két órát naponta! Nem járhatnak magyar szellemiségű iskolába, egyetemre? Foglalkozz velük három órát naponta! Netán nem tetszenek gyermekeid? Foglalkozz velük egy napot naponta!
Túl „globálisra” sikerült a világ? Ne félj! A gátakat elmossa az ár. A vezetékeket széttépi a vihar. A világtőzsde összeomlik. Az városok lakhatatlanná válnak. Az óriáspolip karjai lassan elengednek. A sebeket begyógyítja az idő. Készülj, mert csak Te maradsz, a Természet és Teremtőd. A jegenyefák nem nőnek az égig!

* * *
„A sötétség kora jött el. Keresd meg a maradék fényeket és gyűjtsd össze őket!Világíts a világnak, hogy visszataláljon Teremtőjéhez!”(Pap Gábor: Hazatalálás)
Valakinek, valakiknek újra középre kell állni. Egyensúlyba hozni a Keletet a Nyugattal. Felnőni, de nem az égig. Nyakunkba hordjuk a feladatot, csak vállalni nem merjük. Pedig érezzük: ez a Mi keresztünk! Bennünk izzik Kelet, bennünk izzad Nyugat! Mi már voltunk Fent, és vagyunk Lent! Nekünk kell a keresztet tovább vinni, mert mi vagyunk középen!
Persze mondhatja az Ember fia, hogy én nem ilyen lovat akartam. Hogy köszönöm, de elvagyok, mint a befőtt. Hogy csak egy életem van, és különben is lejárt a munkaidőm.
A magyarság - küldetés. El lehet sunnyogni, vagy fel lehet vállalni, ez a szabad akarat.
A döntéshez azonban egy dolgot tudni kell: ez az ország nem kompország. A magyarság léte nem vagonkérdés. Ezt a népet semmilyen földi hatalom nem tudja kiirtani vagy elpusztítani. Mert a kereszt közepét csak a kereszttel együtt lehet eldobni!
Föld Anyánk újra álmodik. Lázas, de már nem beteg. A fogak letörtek, és karmok kicsorbultak, az vész elmúlt.
A Kárpátok él, és a Föld is: Értetek!

1999 Vándor