Szegedi Csanád nyílt levele: húzzuk meg a harangokat június 4-én!
2010-05-04 15:28 barikád.hu

Tisztelt Lelkészek, Plébánosok és egyházi gyülekezetek, kedves Nemzettársaim!

2010. június 4-én lesz 90 éve, hogy hazánkat és nemzetünket a trianoni diktátum által megcsonkították. Igazságtalanul elszakították országunk területének kétharmadát, és vele együtt a magyarság harmadát is. Összesen több mint 1 millió magyart űztek el, telepítettek ki, vagy mészároltak le összesen 1920-at illetve 1945-öt követően (200 ezret deportáltak Felvidékről, 50-60 ezret irtottak ki Kárpátalján, jó százezret eltüntettek vagy deportáltak Erdélyben, 50 ezret mészároltak le Délvidéken, a szovjet "felszabadítók" kb. 700 ezer magyart hurcoltak orosz haláltáborokba, 100 ezer menekült el Milosevics elől,), valamint a 90-es évekbeli délszláv terrorháborúiban.

A két világháború között még természetes volt, hogy Csonka-Magyarország kormányzója, Horthy Miklós és valamennyi akkori magyar kormány a világméretekben is példátlanul aljas "békeszerződés" felülvizsgálatáért küzdött, s 1938 és 1945 között e törekvésüket részben siker koronázta: az elcsatolt országrészek egy jelentős hányada visszatért.

Az elmúlt 65 évben azonban hazánkat szinte kizárólag kommunisták, liberálisok vezették, akik, ellentétben a trianoni megszálló államok nemzeti bolsevizmusával, olyannyira az internacionalizmusért küzdöttek, hogy szinte még az új határokon kívül maradt magyarság létezéséről sem tartották fontosnak beszélni, sőt, a román, csehszlovák, jugoszláv, szovjet majd utódaik az ukrán, szerb, román, szlovák hatalom kedvét keresték - a magyarságéval szemben. Így a megszállók 1945 után gond nélkül irthatták, deportálhatták, kitelepíthették, sanyargathatták, megalázhatták az elszakított nemzetrészeinket. Utódaik ezért sohasem kaptak kárpótlást!

1990-ben nem történt valódi rendszerváltás, Trianon továbbra sem kapott a legnagyobb magyar tragédiához illő állami és politikai figyelmet, s miközben több kommunista állam szétesett, sok államhatár megváltozott, mi továbbra sem álmodhattunk nemhogy területi revízióról, de még kollektív magyar kisebbségi jogokról sem az elcsatolt országrészeken.

Sőt a parlamenti pártok, MSZP-től a Fideszig megszavazták ellenszolgáltatás, területi önrendelkezés igénye nélkül Szlovákia és Románia NATO és EU-tagságát, mitöbb, abba is belementek, hogy a Felvidéken érvényben maradjanak a durván rasszista benesi dekrétumok, amelyek nyíltan hirdetik a magyarság kollektív bűnösségét és származási alapú megkülönböztetését. Ezután az utódállamoknak már a látszat fenntartására sem kell ügyelniük: a szlovák kormány a magyar nyelv nyilvános használatának betiltásánál tart, a román folytatja a Székelyföld egyébként nemzetközi egyezmények által is tiltott elrománosítását, Délvidéken pedig vészes gyorsasággal folyik a szerbek által elnyomott maradék 290 ezer magyar kivándorlása, eltűnése. Szlovákia és Románia mindezt ráadásul a cigányok, homoszexuálisok, drogosok, bevándorlók problémáira érzékeny, az őshonos magyarok jogfosztottságára teljesen érzéketlen Európai Unió tagjaként folytatja, ellentétesen még az EU deklarált alapértékeivel szemben is.

Budapesten mindezidáig egyetlen egy kormány sem volt hajlandó nemzeti gyásznappá, emléknappá nyilvánítani június 4-ét.

Kedves honfitársaim, az ideiglenesen elszakított nemzetrészeink szabadságáról, alapvető emberi jogaik gyakorlásáról nem mondhatunk le, ilyen körülmények között különösen nem. Isteni csoda, hogy ha megfogyva is, jogfosztottan, de az elszakított nemzetrészek fennmaradtak, élnek, s még hallatszik magyar szó Lendvától Munkácsig, Székelyudvarhelytől Dunaszerdahelyig.

Elcsatolt testvéreink érdekében, nemzetünk legnagyobb sorscsapására emlékezve arra kérném Önöket, hogy éljenek bárhol, 2010. június 4-én 16 óra 32 perckor (90 éve pontosan ekkor íratták alá a trianoni diktátumot) húzzák meg templomuk harangját.

Ezt a nyílt levelet egy hónappal a gyászos évforduló előtt bocsátom közkézre,