A Magyar Karácsonyról

A Krisztus előtti eredetű ősi magyar karácsonyt mi magyarok honosítottuk
meg a Kárpát-medencében. A velünk kapcsolatba került szláv népek mind a
magyarból vették át a “karácsony” szót is.
Fehér Mátyás Jenő domonkos rendi történész, később száműzetésben élő író, az
általa lefordított 12-13. századi inkvizíciós jegyzőkönyvek alapján jut arra a
meggyőződésre, hogy a magyarok őseinek hitvilágában is a legnagyobb ünnep a
karácsony volt, már jóval Jézus születése előtt, és ennek az ünnepnek a jellegére a
Karácsony szó utal, amely mélly hangalakjában a kerecsen(y)sólymot idézi.
Az MTA és az úgynevezett “Akadémiai kiadó”-ja a sólyomröptetés ősi szokását
egyszerűen elhallgatják, helyette botrányos (és nemzetáruló) módon szláv illetve
óorosz jövevényszónak minősítik a karácsonyunkat, hamisan azt bizonygatva,
mennyire tudatlan, szokásokat és neveiket is csak másoktól elcsenni képes népség
volt a magyar. Ez a történelemhamisítás tudatos és alaposan megtervezett. Az
eredményét a mindennapjainkban is látjuk és érezzük…
Hivatalos "nyelvészeink", akik nagy igyekezettel bizonygatják, hogy minden régi
szavunkat másoktól vettünk át, a karácsony szót ismeretlen vagy szláv eredetűnek
határozzák meg, A Magyar Nyelv Történeti és Etimológiai Szótárából (röviden
TESZ, Akadémiai Kiadó 1970) megtudhatjuk, hogy a “karácsony” szó szláv
eredetű, a “kerecsen” pedig óorosz, ami ugyanaz. A kerecsennél még ezt
olvashatjuk: "a szláv szó hangalakja a kerecsennek, illetőleg a kabócának a hangját
utánozza." – tehát alapvetően hangutánzó! Egyébiránt a kabóca (megannyi faj!) és
a kerecsen (egyetlen sólyomfaj) hasonlítása is elég röhejes, bár szárnya valóban
mindkettőnek van. A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó Budapest –
1975, 1985) továbbsulykolja a TESZ képtelen és tudománytalan szláv–óorosz
propagandáját.
Halasy-Nagy Endre szerint “Karácsony” szavunk a “Kara asszony” – ‘sötét asszony’,
fekete asszony – szóösszetételből származik, amely az év legsötétebb napjára utal.
A török nyelvekben a “kara” ma is a “sötét” “sivár” jelentésben él.
A téli napforduló őseink életében is jelentős ünnep volt, összegyűltek, magukkal
hozva a Nap-madarakat, a fényhozókat, a kerecsensólymokat. A kerecsensólymok
nem mások ezen tekintetben, mint a természetfölötti, szent “turul” madár élő
képei. A táltosok áldása után röptették föl őket a levegőbe, hogy elhozzák az új
fényt. Ezt nevezték “kerecsen(y) ünnep”-nek, amelyet megszállóink (nem
kisrészben a német származású, vagyis magyarellenes papok) később betiltottak a
táltos-vallással egyetemben. Irtották, ahelyett, hogy megőrizve – Magyar módon
befogadva – beolvasztották volna azt, mint jónéhány nemzet kereszténység előtti
örökségségét megőrizhette hasonló módon. Mi most egyet tehetünk:
föléleszthetjük, azaz újjáteremthetjük, amit kirekesztő fajgyűlölők elvettek tőlünk.
"A Karácsony ünnepe az ősi hitvilág legnagyobb napjai közé tartozott, éppúgy
mint a kereszténységnél az ige megtestesülésének... megemlékezése. A sötét
középkori táltos perek folyamán sokszor felbukkan a vallató kérdés a pogány
magyarság ünnepeire vonatkozólag, sokszor pedig a tanúvallomások egy-egy
elejtett mondata világít rá a Karácsony fogalmára... Így vallotta 1245-ben Dala fia
Undó perében Rufus segesvári polgár: Krisztus születése ünnepén a régi magyarok
a sólyom ünnepét tartják. Obol várjobbágy szavai szerint pedig: Ekkor
(Karácsonykor) a sólymokat vadászatra eresztik és sok nép viszi oda madarait,
amiket a táltosok megáldanak... Kisszer Mihály szerint: A régihitűek Urunk
születése napján tartják a sólyom ünnepét... Ágota özvegy Ithe táltosról vallja a
következőket: Amikor Karácsonykor a fiatalság az első új sólymokat felrepteti,
szokott énekelni és buzdítani azt ifjúságot, hogy ezeket a dolgokat soha
emlékezetéből kiveszni ne hagyja... Boksa táltos védelmére felsorakozott tanúk
egyike, egy bizonyos Kozma a következőket mondja: A solymárok ünnepén,
amelyet régi nyelven Karácsonynak neveznek..." (Jegyzőkönyv részletek Fehér
Mátyás Jenő Középkori magyar inkvizíció című könyvéből.)
Székely sólyomröptetés 2008. Álom havában
Bővebben Szántai Lajos írásaiból…