Tisztelt nemzeti oldal vezetői!

Megdöbbenve olvasom a hírt, miszerint a Magyarok Szövetsége megtagadta a Magyar Gárdától a lehetőséget, hogy Bösztörpusztán avasson. A hír sokkolt, gyomron vágott!

Nem tudom, ki a hibás, hiszen nem voltam ott, de vannak olyan elkerülhetetlen tények, melyek más fénybe helyezik a dolgokat. Ezen levelemet megpróbálom elküldeni minden olyan nemzeti szervezetnek, aki csak jelen volt az utóbbi évek „harcterein”. Én egy senki vagyok. Egy erdélyi senki, akik ha sokan vannak népnek nevezik őket. Körülöttem nagyon sok ilyen kis senki van, s ezekből a névtelen senkikből áll a Magyar Gárda tagszervezete, szimpatizánsai, de ezekből állnak a barantások is, a Magyarok Szövetségének támogatói, azok, akik elmentek Bösztörpusztára idén is, és tavaly is. Belőlünk álltok, belőlünk éltek. Nekünk bennetek van a reményünk, nektek bennünk van a lehetőségetek. Nélkülünk nem tudjátok megvalósítani álmaitokat. Nélkületek mi sem álmodhatunk. De miattatok fordul ki a gyomrunk is az undortól. Az ájvékoló zsidók, az aljas cigány gyilkosok, a sunyi földrabló szlávok, a vonagló homoszexuálisok, mind, mind tudnak egységesek lenni, csak mi nem!

Jó pár évvel ezelőtt tagja voltam egy nemzeti mozgalomnak. Látnom kellett, ahogyan előbb országos, majd erdélyi szinten is szétesik. Kettévált, mint két sértődött testvér. Az itteni tagok, barátaim egyik mozgalomból a másikba mentek. Ami tegnap jó volt, ma rossz. Tegnap esküdt tettek valamire, ma már másra. Esküt csak egyszer tehetünk. Hazánk is csak egy van. És magyar nép is csak egy van. Vezéregyéniségek, és bomlasztó erők viszont annál több.

Minden reggel azzal kezdem a napomat, hogy végigolvasom a nemzeti hírportálokat. Függetlenül attól, hogy ki melyiket szapulja. Így jutott el hozzám az előbb említett katasztrófális hír. Ma nagyobb szükség van az összefogásra, mint bármikor eddig. Tavaly elmentem a Kurultájra, és életem egyik legnagyobb élményében volt részem. A remény a szívemben az egekig ágaskodott. Aztán láttam a Jobbik eredményeit, s a mennyekben jártam. Próbáltam összeszámolni az ereinket: Jobbik, HVIM, Barantások, MÖM, és még sorolhatnám. Akkor, először gyermekkorom óta elhittem, hogy lesz Váltás. Hogy a Remény mégsem halt meg. Akkor elhittem, hogy mégsem halok meg úgy, hogy ne lássam bárcsak az alagút végén a fényt. De most minden összedőlt bennem. De ha jobban odafigyeltem volna, már láttam volna ennek a jelét hamarább is. Kurultáj. Barátaim kérdezték, hogy nem tűnik nekem úgy, hogy a barantások kisajátították maguknak a Kurultájt, és a madjarokat? Meg az egész össznépi egymásra találást? Meg, hogy ők egy külön úton járnak, és enyhén szólva lenéznek minket akik "csak" íjászok vagyunk? Áááá, dehogy ugyan már, még én voltam megsértődve a barátaimra, hogy ilyet mondtak. Hiszen ott voltam az első erdélyi Baranta Század megmérettetésén, és saját szavaimmal hallottam Vukics lelkesítő szavait. Hallottam amint szinte mennydörögtek szavai, és akkor elhittem: lám, itt van az új vezér! Akinek komoly céljai vannak. Istenítettem! S most ők tagadják meg a segítséget egy igazán harcoló testvértől? Hogyan gondolják akkor tovább? Hogyan akarnak október 23 után polgári engedetlenségre hívni embereket, ha a többi nemzettestvért megtagadják? Ha a kb 3000 gárdista és a szimpatizánsok nem mennek el válaszként, akkor ki fog menni? Kikre számítanak? Magukra és a bösztörpusztai látogatókra? És ha mind elmenne, akkor mi van? Nem kell még pár ezer ember? Én, a magam részéről egyetlen egy embernek is örülök, aki mellettünk van, egyetlen embert, de akár egyetlen gondolatot is meg tudok becsülni. A mostani időkben a széthúzás egyrészt megengedhetetlen, másrészt aljas, gerinctelen dolog! Én nem látom, hogy ennek jó vége legyen. De látom a sok hozzám hasonlót, aki megcsömörlött már a sok mellébeszéléstől, a sok hazugságtól. A magunkfajta, szinte reményvesztett embereknek egy ilyen mértékű széthúzás a Nemzeti oldalon nagyobb pofon mint egy Trianon. Mert ott idegenek csaptak arcul, itt meg mi magunkat ütjük. Hát veszett kutyák vagyunk mi, hogy magunkat marcangoljuk? Mi kell nektek, kedves széthúzó vezérjelöltek? Konc? Egységet hirdettek, és már a megszerzés előtt széthúztok? A szégyen öl meg! Az ideg emészt fel! Nektek nem elég, hogy Nemzetünk újraélesztésénél segédkezhettek? Nektek rögtön a jéghegy csúcsa kell? Mi kell egy ilyen testvértagadónak? A Szent Korona? Az nem tűr meg tisztátalanságot! A nevezetes október 23 óta, egyre csak folyik a harc, utcán, plakátokon, nyilatkozatokban. Egyre durvul. Egyre vészesebb a helyzet. S most meg akarjuk ismételni Mohácsot? Lekötjük egyik kezünk, és nagy bőszen, félkézzel megyünk az ellenség elé?

Nem tudom mit gondoljak, teljesen össze vagyok zavarva.

Nem érdekel, most ki mit gondol rólam. Nem érdekelnek a barátok véleményei, nem érdekel, hogy esetleg mit gondol rólam az az ember, akit eddig istenítettem. Egyet tudok: most a testvér megtagadta testvérét. Nem azt mondom, hogy a Magyar Gárda az egyetlen aki jogosult bármire is. Én csak azt mondom amit eddig láttam: kint vannak az utcán, kint vannak a gátakon, mindenhol ahol szükség van rájuk. Igen, mások is kinn voltak. Ugyanúgy. Pont ugyanúgy! Semmiben sem különböznek! Akkor miért ez a megkülönböztetés? Az elhatárolódás?

Csak állok kábán, egy szörnyű kafkai agyrém közepén és semmit nem értek. Én, és sokan mások. Én adom a nevem:

Tank György Gellért
Nagyvárad

U.I.:És itt az arcom is, ha akad olyan Nagy Magyar, aki le akar mindezért köpni, hát csak rajta, állok elébe! www.tolnaitank.gportal.hu