Európai Unió

Az EU egy csőd. A határok átjárhatósága talán az egyetlen jó dolog, amit hozott nekünk, de ezt államközi szerződésekkel is el lehetett volna érni, ehhez nem kellett volna belépni. A belépéssel alapvetően egy döglődő hatalomhoz csatlakoztunk, és annak is csak a gyarmata lettünk. Nézzük csak meg, mi lett Európából (EU-n belül vagy kívül)? Ha Svédországba látogatsz, kurd lakótelepek fogadnak. Ha látni szeretnéd az Eiffel-tornyot, arabokat és négereket látsz hordákban. Németország valóban törökkel lett tele (törökbarát vagyok, de az nem jelenti azt, hogy Európát törökösíteni szeretném), London tiszta pakisztáni, bangladesi, indiai, néger. A keletebben lévő államok pedig már úgy néznek ki a sok cigány miatt, mint Afganisztán, beleértve Magyarországot is. Európa élhetetlenné vált, összeomlása a küszöbön áll.

Európa jelenleg azért létezik még, mert Németország iszonyú erőt képvisel (már megint és még mindig), ha a németek nem lennének, Európa már a káosz szélén állna. Más kérdés, hogy Németországot viszont a hozzánk hasonló népek tartják el, hiszen a német gazdaság azért erős, mert hozzánk hasonló gyarmatai vannak. Ilyen értelemben tehát mi tartjuk el Európát.

Európa egyszerűen össze fog omlani, mert ez így nem mehet a végtelenségig, közeleg az összeroppanás. Ezen a kontinensen olyan háborúk várhatók, melyekre még nem volt példa. A második világháború kutyafüle lesz ahhoz képest, ami most fog jönni, hacsak nem megyünk a háború elébe ügyes politizálással. Európát várhatóan etnikai háborúk fogják lángba borítani, ha így megy tovább, és ne legyenek illúzióink, Magyarországra is ez vár, sőt, a cigány-magyar háború már ma is folyik, de egyelőre csak a cigány fél vesz benne részt (hisz a cigányok évente ezrével irtják a magyart, és ne gondoljuk, hogy ez nem tudatos), a kérdés csak az, hogy mikor veszi észre végre a magyar, hogy már rég háborúban áll, és mikor kezd el végre védekezni, kipucolni a létét veszélyeztető szubhumán lényeket az országból. 

A világ átrendeződése

Ha nem lenne elég, hogy Európa szétesik, látni kell azt is, hogy a glóbusz egésze átrendeződik. A nagy USA kezdi tekintélyét veszteni, el van adósodva, a világ fele joggal haragszik rá, ráadásul teljesen elvesztette mára európai jellegét. Az USA ma már jobban hasonlít Brazíliára, mint Angliára, ide vezetett az Észak győzelme a polgárháborújuk során, ill. a zsidók egyenjogúsítása (mely Magyarországhoz hasonlóan Amerikában is végzetes hibának bizonyult). Oroszország a maga jellegzetes módján, de újra világhatalom, India eszeveszettül fejlődik, Kína pörög, mint egy búgócsiga. 

Az arab országok forronganak, átalakulnak, joggal lehet az erősödésükre számítani, ráadásul sok nem arab muzulmán ország is van, akikkel összefogva irgalmatlan erőt képviselnek. 

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy sajnos a bolygónk helyzete ma olyan, hogy bármelyik pillanatban olyan változások mehetnek végbe a Földön, ami miatt akár évezredekre jégkorszak vagy más, az emberi életlehetőségeket, a civilizált világ lehetőségeit tragikusan beszűkítő tragédia állhat elő. A természet bármikor visszaküldhet minket a kőkorszakba, és akkor csak az fog életben maradni, aki felkészült a kihívásokra!

A világ, amelyet ismertünk, alapjában változik meg tehát a szemünk láttára, és nekünk most jó döntést hozni, jól kell ebből kijönnünk, ha túl akarjuk élni az elkövetkező évtizedeket. Nem engedhetünk meg magunknak újabb történelmi hibákat, mert az az életünkbe fog kerülni. 

Történelmi hibák

Magyarországnak szembe kell néznie azzal, hogy számos hibát vétett a történelemben, amit végre el kell ismerni, ki kell őket értékelni, tanulni kell belőle és soha többet hasonló hibákat nem szabad elkövetnünk, különben nem húzzuk sokáig. Sajnos amióta csak "betagolódtunk" a "középkori EU-ba", Magyarországnak mindig is pontosan azt a szerepet szánták, amiben most is részesülünk, gyarmati létet és feláldozható, sőt, tulajdonképpen örömmel kiirtandó lökhárítónépi állapotot. Magyarország ezt sok száz éven keresztül bírta, mert mi, magyarok óriási erőt képviseltünk egykoron, nagyjából Mátyásig akár Európa leggazdagabb országaként is lehetne aposztrofálni szeretett hazánkat, de csak azért bírtuk eddig, mert egyrészt volt néhány jó királyunk, másrészt hihetetlen tartalékaink voltak, gondolok itt a mentális, belső tartalékokra is. A magyarság kiirtására irányuló folyamatok azonban már ekkor is működtek.

Csak a példa kedvéért: nem véletlen az, hogy Magyarország addig volt erős, míg nagy királyaink zsidótörvényei óvtak minket, mert az a maroknyi idetévedt zsidó is ott próbálta tönkretenni Európát, ahol csak tudta, és ezt a nyugati országokkal meg is tudták tenni (királyi családok eladósítása, majd utána irányítása – ma ugyanezt teszi az IMF), de Magyarország évszázadokon át ellenállt ennek, védtek jó királyaink törvényei, ezért nem adósodtunk el, ezért voltunk irigylésre méltóan gazdagok, erősek. De a végtelenségig mi se bírtuk a megpróbáltatásokat, mert a tisztánlátásunk, közös céljaink fakulásával az országunk is rogyadozni kezdett.

Sajnos Magyarország leépülése végigkövethető a történelmünkön. Rögtön Vajk és Koppány konfliktusa meglehetősen ködös és kétségekre ad okot, az is a mai magyarüldözésekre hajaz, hogy ezután még száz évekig magyar(?) irtotta a magyart a pogányüldözések során, de Tiborc panasza is egy olyan sirám, mely akár a ma 60 ezerért a multinak robotoló átlag magyar szájából is elhangozhatna. 

Én nem hiszem, hogy lenne olyan, hogy turáni átok. Szerintem egyszerűen arról van szó, hogy hibás koncepción alapul a történelmünk 1100 éve. Pontosan ugyanaz a feltétel nélküli Európa-imádat volt egykoron az (egyik) oka a kudarcainknak, mint ami ma is az oka a siralmas állapotainknak. Nem tudjuk, hol a helyünk, a ránk erőltetett idegenségtől nem találjuk közös értékeinket, átvernek minket, megetetnek minket ígéretekkel, hazugságokkal, hogy ne tudjunk egy emberként összefogni egymással!

Két történelmi hibánk különösen kirívó, az egyik a tatár elleni harc, a másik a török elleni harc. Nem kívánom kicsinyíteni egyik honvédő hősünk dicsőségét sem, kik ezen vészek ellen óvták országunkat. Hiszen, ha már kialakul egy konfliktus, egy háború, akkor nincs mese, túl kell élni, harcolni kell a végsőkig, veszteni nem szabad. Azt se mondom, hogy mindenképpen el kellett vagy lehetett volna kerülni a harcot ezen népekkel. De azt mondom, hogy a hozzáállásunk akkor is éppen olyan hibás volt, mint ma, azt mondom, hogy meg se próbáltuk (igazán) úgy kezelni a helyzetet, hogy az számunkra kedvezőbb legyen, a konfliktusnak elémenve úgy taktikázni, hogy abból sérülés nélkül jöjjünk ki.

A tatárok ránk rokonként tekintettek (ma is úgy tekintenek). A törökök szintén (ma is úgy tekintenek). A közhiedelemmel ellentétben, ezen népek egyáltalán nem azzal a szándékkal érkeztek hozzánk, hogy ők jól ki akarnának minket irtani. Az, hogy kezet emeltek ránk, nagyban köszönhető a saját hozzáállásunknak is. Mégis mit vártunk a tatároktól, törököktől, mikor azzal szembesültek, hogy ezek a magyarok teljességgel megtagadják velük a rokonságot, akadályozzák őket Európa megrendszabályozásában, és kakaskodnak velük? Tudnunk kellett volna akkor is, hogy Európát nem érdemes védeni, és semmi segítséget nem várhattunk akkor se Európától, sőt, merem állítani, hogy szándékosan véreztetett ki minket Európa. Tudnunk kellett volna, hogy ha előhúzzuk a testvéri kötelék kártyáját, igenis lett volna rá esély, hogy olyan státuszt harcoljunk ki magunknak, hogy a magyarság sérülés vagy legalábbis tartós sérülés nélkül ússza meg a tatárjárást és török dúlást. Miért nem próbáltunk meg az adott helyzetben a rokoni szálakra alapozva kedvezőbb helyzetbe kerülni? Miért nem kínáltuk meg a tatárokat, törököket étellel-itallal (persze megfelelő katonai ellenőrzés mellett), hogy aztán az ország nyugati határainál jó utat, jó szerencsét kívánjunk nekik a további portyáikhoz, melyek immár nem magyar földön történtek volna? Ha ezt a két hibát nem követjük el, Magyarország ma egy 50 milliós színmagyar ország lehetne, gazdasági nagyhatalom. Nem mondom, hogy mindenképpen az lenne! Csak azt mondom, hogy legalább a lehetőségünk, esélyünk meglett volna rá, mert teljesen máshogy alakulhatott volna a történelem folyása. 

Turáni Szövetség

Adott tehát egy ezer éve hibás koncepción alapuló politikai hozzáállás, amely tetszik-nem tetszik, kihaló pályára tett minket, és a kihaló pályának is a végén vagyunk már, észre kell most már venni! És adott egy hatalmas népcsalád, akiket valamilyen ősi, misztikus, egyelőre sajnos nem kellően feltárt kapcsolat összeköt. Hogy ezen népek közt pontosan mely népek milyen kapcsolati fokkal köthetők egymáshoz, hogy a kapcsolat vérségi-e, vagy kulturális, vagy netán egy 2000 ezer évvel ezelőtti néhány napos közös jurtatáborozás során alakult ki, az mindegy. Az is mindegy, hogy hogy nevezzük ezt a népcsoportot, az egyszerűség kedvéért nevezzük most turáninak, de valójában tágabb családról van szó. Az ilyen részleteket majd a tudósaink kiderítik, ha végre eljön az idő és lehetőség ezen kutatásokra. Ami fontos, az az, hogy a kapcsolat adott, és ezen népeknek összefogva hihetetlen lehetőségeik vannak.

Állítom, hogy a nem ezen népcsaládba tartozó népek pontosan tudják is ezt. Gondoljunk csak bele. Ha a világban szétnézünk, mindenütt a mi népcsaládunkhoz tartozó népek állnak kiirtás alatt. A kiirtók pedig legtöbbször indoeurópaiak (elnyomják a baszkokat, minket, az oroszok velünk rokon népek egész sorát nyomják el a csecsenektől a tatárokig, stb. stb.), szemiták (elég csak a zsidó mételyt említeni), de kiveszik a részüket egyéb népek is, pl. a kínaiak (irtják az ujgurokat). De nyugodtan idevehetjük azt is, ahogy az indiánokat kiirtották indoeurópaiak, zsidók, afrikaiak, kínaiak közös erővel.

A nagy küzdelem alapvetően az indoeurópai és a mi népcsaládunkba tartozó népek között zajlik, a többi emberfajta inkább csak opportunista módon rúg még rajtunk egyet, ha éppen az az érdeke.

Saját privát véleményem és elképzelésem az, hogy valaha, még az indoeurópai népek megjelenése előtt, lényegében az egész északi féltekét Európától Ázsiáig a mi turáni népcsaládunkba tartozó népek lakták, ők alapították az első, ősi kultúrákat, majd ezután megjelentek a szemita és indoeurópai népek és a hatalomért, a terjeszkedés érdekében ott irtottak minket, ahol tudtak. Innen származhat ez az ősi gyűlölet irányunkba, ez az ősi vágy, hogy minket kiirtsanak.

És mi hagyjuk magunkat. Nem törődünk egymással, minket egyesével egy szó nélkül pusztíthat ki bárki. Pedig gondoljunk csak bele, mennyit fordulna a világ, ha mi összefognánk. Egy 100-300 milliós népközösségről van szó. A szám attól függ, hogy kiket tekintünk "rokon népnek". Képzeljük el egy percre, milyen lenne a világ, ha összefognának a következő népek: Magyarország, Finnország, Észtország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirzigisztán, Japán, Korea (bízom benne, hogy egyszer még egyesül ez a jobb sorsra érdemes ország), Mongólia, Törökország, Azerbajdzsán, Bulgária (a bolgárok eredendően nem szlávok, hanem törökök) stb. És azok a népek, akik ma elnyomás alatt élnek, de irtózatos erőt képviselnének együtt. Tatárok, csecsenek, dagesztániak, ingusok, csuvasok, manysik, hantik, baskírok, szabirok, baszkok, ujgurok és lehetne sorolni, hány és hány nép van a világon, melynek létezéséről az átlag magyar nem is tud, holott így vagy úgy, de saját rokonainkról van szó. 

Ezen népek közül nagyon sok sokkal jobban tudja, hogy mi kik vagyunk, mint mi magunk. Saját fülemmel tapasztaltam, hogy Kazahsztánban feltűnően sok ember tudja, hogy mi, magyarok magunkat magyarnak nevezzük. Ezt még az európai népességnek is csak töredéke tudja, de a kazahok ott Belső-Ázsiában pontosan tudják. Úgy tekintenek ránk, mint hunokra, és egyben rokonokra. Ezek a népek szeretnek minket, és pontosan tudják, hogy mily nagyra hivatott nemzet a magyar, ezért várják is, hogy mikor mozdulunk már meg végre, mikor fordulunk feléjük, és mikor tesszük végre jobbá ezt a világot közös erővel.

Tudja-e vajon az átlag magyar, hogy a Turáni Szövetségre vonatkozó elképzelés nem új keletű? Tessék rákeresni a YouTube-on, Facebookon, rengeteg velünk rokon nép fiai már réges-régen erre vágynak, réges-rég ezt hirdetik, csak mi nem halljuk meg őket. A törökök különösen élen járnak ebben, ők aktívan keresik a testvéri népek társaságát, és összefogást sürgetnek. Ne ijedjünk meg, iszlamista felhangot is találunk köztük, de ennek egész egyszerűen az a magyarázata, hogy nem foglalkozunk keresztény országként érdemben az ötlettel, így a muszlim testvérek maguk keresgélik az összefogás útját. Itt hát az ideje végre, nem csak meg kell őket hallani, de az élére kell állni a kezdeményezésnek, mert sajnos nincs vesztegetni való időnk.